|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 285 találat | lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-285 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Papp Annamária 2014. december 11.Kolozsvár bombázása – bemutató a SapientiánIsmét bemutatják Asztalos Lajos – Papp Annamária: 1944. június 2. – Kolozsvár bombázása /Exit Kiadó, Kolozsvár/ című kötetét a 2. Kolozsvári Adventi Könyvvásár keretében december 13-án, szombaton 18 órakor, a Sapientia EMTE kolozsvári karának Tordai út 4. szám alatt épületében. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. december 7.Lelkészszentelés az ünnepi közgyűlésenA Királyhágómelléki Református Egyházkerületben tevékenykedő hat gyakornok lelkész szolgálatát szentelték fel pénteken délelőtt a nagyvárad-újvárosi református templomban. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) ünnepi közgyűlésén Csűry István hirdetett igét Jakab apostol leveléből vet igerész alapján (2:18-20), hangsúlyozva azt, hogy a mai világban megkérdőjeleződik a keresztény hit, ezért a lelkészekre nagy feladat vár. “A mai embernek sokkal erősebben kell hinnie, és az ebből a hitből fakadó cselekedeteket felmutatnia, mert így mutatkozik meg a kivezető út ebből a sötét világból” – fogalmazott a püspök, aki a továbbiakban hit és cselekvés egységéről beszélt. Kifejtette: “Nincs olyan hívő ember, kinek hite megmarad önmagának, és abból senkinek nem akar semmit adni. Kényszerít minket a világ arra, hogy hogy cselekedjünk”- majd a felszentelendő lelkészekre is utalva elmondta, hogy “az Úr felszentelt szolgája valamit tud, érez, és Istentől azt a feladatot kapta, hogy a hitével szolgáljon”. Ezt követően kijelölte a fiatal lelkészekre, de minden lelkipásztorra váró feladatot: a magukba zárkózott, szomorú elkeseredett embereket kell visszahívni az egyházba, “mert az embernek egy menedéke van, az Isten!” A püspök kiemelte azt is, hogy a kereszténység meglehetősen kilátástalan helyzetben van, márpedig, mint fogalmazott “ha az egyház hangosabban hirdette volna hivatását, Isten igéjét, akkor a kereszténység ma nem ott tartana, ahol tart”, éppen ezért a keresztény hívek, a lelkipásztorok cselekedeteiken keresztül kell megmutassák belső hitük nagyságát. “Sokszor kilátástalannak tűnik a helyzet, de Jézus kezét fogva mindenképpen lesz kiút” hangsúlyozta Csűry püspök, aki beszéde végén egy a hívek számára ösztönző gondolatot fogalmazott meg: „Nem vagyunk még annyira gyöngék, hogy a hitvallást ne tudnánk felmutatni ebben a világban.” Belső migráció Az igehirdetést követő ünnepi közgyűlést dr. Varga Attila egyházkerületi főgondnok nyitotta meg, aki beszédében szintén a kereszténység mai helyzetéről értekezett röviden. Arra hívta fel a figyelmet, hogy megváltozott körülöttünk a világ, aminek egyik kiváltó oka a vallási identitás, de, mint mondta, félő, hogy a keresztény identitás áldozata lesz ennek a folyamatnak. Mint kifejtette, Európa civilizációját a kereszténység határozta meg, de a keresztény identitást a mai európai ember hamis ateista humanista elvekre támaszkodva megtagadja, ezért a most eluralkodni látszó eszmékre a kereszténység kell megadja a keresztény választ. Annál is inkább, mert “a jelenleg zajló migrációnál sokkal súlyosabb gond az, hogy az emberek belső migrációban élnek, és szinte menekülnek saját keresztény identitásuk elől”, ezért szükség van a keresztény értékrend felmutatására, mert enélkül sokkal sérülékenyebbekké válunk. Végezetül Varga Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy “kezd kialakulni a félelem légköre Európában, de nem hagyhatjuk, hogy a félelem kultúrája kialakuljon”, viszont ez csak úgy érhető el, ha hiszünk Istenben, hiszen, mint hirdette: “ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság”. Ünnepi pillanatok Ezt követően Forró László az egyházkerület nyáron megválasztott püspökhelyettese tette le a hivatali esküt, majd a lelkipásztorok felszentelése következett: Csiszér Norbert Lóránd, Kala Noémi Katalin, Papp Annamária, Papp Szabolcs, VékonyZsolt József és Csizmadia Ferenc elmondták az esküt, majd fogadták az áldást, végezetül Csűry István kibocsátó beszéde következett. A lelkész szentelés után kiosztották a Pro Ecclesia Díjakat, a Pro Partium Díjat, valamint az M. Nagy Ottó Díjat. Pro Ecclesia Díjban részesült Szolnokháza és Hagymáslápos egyházközség a kis gyülekezetek kategóriában, Nagyvárad-Velence és Érszöllős egyházközség a közepes gyülekezet kategóriában, egyéni kategóriában pedig Barabás Imre magyarkakucsi főgondnok és Lukács Sándor tasnádszántói gondnok részesült ebben a kitüntetésben. Pro Partium Díjat vehetett át Jan és Heintje Bakker holland házaspár, akik egyháztámogató munkájukért kapták az elismerést. Az M. Nagy Ottó Díjat Módi Kinga vallástanár kapta meg vallásoktatói és misszió tevékenysége elismeréseképpen. Pap István erdon.ro 2016. január 15.Illuzórikus összefogásErdélyi magyar választási párt létrehozásának az ötletével rukkolt elő tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke. A javaslat szerint a leendő párt a nyáron tartandó önkormányzati, majd az őszi parlamenti választások alatt biztosítana megfelelő keretet a romániai magyar közösség számára a sikeres szerepléshez. Az EMNP elnökének elmondásából ítélve, ez elsősorban a szórványvidékek számára jelentene megoldást, ahol a magyarság megosztottsága, erejének és szavazatainak esetleges szétforgácsolódása miatt veszélybe kerülne a közösség képviselete. Hogy ez mennyire befolyásolhatja a választások eredményét, megtapasztalhattuk a legutóbbi választásokon, ahol az egymással való versengés nyomán bizony több helyen mandátumot veszített a magyarság. Az egyik legszembetűnőbb példa éppen a Kolozsvárral már-már összenőtt Kisbács község volt, ahol csupán öt szavazaton múlott az, hogy nem lett magyar polgármestere a településnek. Másrészt a terv szerint azokon a településeken – és itt Szilágyi feltételezhetően a Székelyföldre gondolt –, ahol a magyarság többséget alkot, a magyar pártok versenybe szállhatnak, megméretkezhetnek egymással a tisztségekért. Szilágyi a választási koalíció helyett azért javasolja inkább az erdélyi magyar választási párt létrehozását, mivel a koalíciók esetében a választási törvény a magyarság számára olyan választási küszöböt szab meg, amelyet számarányából kifolyólag nem teljesíthet. Papp Annamária. Szabadság (Kolozsvár) 2016. július 11.Az újratemetés kálváriájaSíron túli honvédsors Tavaly július 1–10. között mintegy kilencven magyar honvéd földi mAradványait hantolták ki a Kolozsvári új zsidótemetőben. Erre a Kolozsvári Szabadság napilap szerint azért volt szükség, mert a parcella új rendeltetést kapott. A Jobbágytelkére tervezett gyűjtőtemető nem készült el, ezért Mezőpanitban szándékoznak újratemetni a honvédok földi mAradványait. A katonák 1944 szeptemberében–októberében a Torda környéki csatákban estek el, nagy részük súlyos sérülésüket követően a Kolozsvári katonai kórházban halt meg. Az ásatásokat Illésfalvi Péter hadtörténész, a magyar honvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozó kegyeleti főosztály főosztályvezetője végezte. A román és a magyar kormány közötti egyezség alapján a kihantolást és a hősök újratemetését engedélyezte a román honvédelmi minisztérium alárendeltségében működő Hősök Kultuszát Ápoló Országos Hivatal (ONCE) kegyeleti osztálya. Ugyancsak a két ország közötti kölcsönösségi egyezmény alapján mind Románia, mind Magyarország területén a két hatóság arra törekszik, hogy központi gyűjtőhelyeket alakítsanak ki, ahova azoknak az első, illetve a második világháborúban elhunyt katonáknak a mAradványait temetnék el, akiknek olyan területen vannak a sírhelyeik, amelynek rendeltetése az évek során megváltozik. Annak érdekében, hogy megfelelő helyet találjanak, a magyarországi Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának illetékesei felvették a kapcsolatot a Csíkszeredai székhelyű Erdélyi Kutatócsoport Egyesülettel, amely 2006 óta foglalkozik első és második világháborús harctérkutatással, a két világháború relikviáinak gyűjtésével, hadisírok felkeresésével és rendbetételével. Vásárhelyi Gábor József, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy több helyszínt bejártak, és a HMTKHKF illetékesei úgy vélték, leginkább a Hodos községhez tartozó jobbágytelki római katolikus temetőben kijelölt rész lett volna alkalmas arra, hogy egy impozáns, országos szintű gyűjtőtemetőt alakítsanak ki. Megbízták az Erdélyi Kutatócsoport Egyesületet, hogy készítsen egy tervet. Ezzel a feladattal az egyesület Hadnagy Judit műépítész irodáját bízta meg. A helyszínen geológiai fúrásokat, egyéb szükséges felméréseket is készítettek és a látványtervvel együtt átadták a költségvetést is az egyesületnek. A terv szerint 2734 négyzetméter területet bocsátottak az ügy rendelkezésére. Teraszosítást követően, három fázisban összesen 367 sírhelyet alakítottak volna ki. Emellett a tervben szerepelt több csontkamra, egy emlékmű, amely tartalmazta volna az elhunytak nevét, ezenkívül a megemlékező eseményeknek helyet adó nagy teret is kialakítottak volna. Az egyesület elnöke szerint a tervet a magyar fél láttamozásra elküldte a romániai Hősök Kultuszát Ápoló Hivatalhoz. Ennek tudatában a Hodosi Polgármesteri Hivatal is lépett. Telekeltették a temetőt, és beszereztek minden szükséges engedélyt az építkezés elkezdéséhez. Vásárhelyi Gábor József szerint ha az ONCE (a romániai hivatal) engedélyezteti a temető megnyitását, akkor elkészült volna a kivitelezési terv is, és a hodosiak hozzáállásából ítélve megkezdődhettek volna a munkálatok. Időközben a magyar honvédelmi minisztérium élén váltás történt. Hende Csaba minisztert dr. Simicskó István váltotta fel, aki átszervezte a minisztériumot. A HMTKHKF-et Társadalmi Kapcsolatok Hivatalává alakították át, a vezetőséget is lecserélve. Az ügyet addig Töll László ezredes, Maruzs Roland alezredes és a már említett Illésfalvi Péter hadtörténész karolta fel, akiket menesztettek hivatalukból. Időközben a honvédelmi minisztérium illetékesei a hivatal átalakítását követően, valamikor tavasszal felkeresték a Mezőpaniti Polgármesteri Hivatalt, ahol Bartha Mihály polgármesterrel tárgyaltak, majd ezt követően a református egyházközség gondnokával, ifj. Adorjáni Bélával két helyszínt is kijelöltek. Egyiket a régi temető aljában, ami alkalmatlannak bizonyult, míg a másikat az új ravatalozóhoz közel, egy hozzávetőlegesen 6x3 méteres területen. A mezőpanitiak megrendeltek egy kriptaszerű tervet is a ravatalozót tervező Zolcsák Pétertől, hogy a két építmény egy stílusú legyen. Az exhumálást, illetve a jobbágytelki temetkezési hely kijelölését követően a csontokat a Marosvásárhelyi Alfa Funerar temetkezési vállalkozó nagyernyei központjában tárolták, ahonnan, miután kiderült, hogy mégsem Jobbágytelkén hantolják el újra, június 28- án a magyar honvédelmi minisztérium illetékesei Mezőpanitba vitték, annak ellenére, hogy az ONCE által kibocsátott engedélyben az áll, hogy "a 81 katona földi mAradványait újrahantolásukig egy erre szakosodott és feljogosított cégnél kell tárolni". Az ügyet 2016. július elsején Papp Annamária, a Kolozsvári Szabadság napilap – az exhumálásnál is jelen levő – munkatársa hozta ismét nyilvánosságra, amikor megtudta, hogy nem az eredeti terv szerint, Jobbágytelkén, hanem Mezőpanitban helyezik örök nyugalomra a katonákat. A sajtóból tudta meg a honvédelmi minisztérium pálfordulását Barabási Ottó, Hodos polgármestere és Orbán József alpolgármester is, aki személyesen foglalkozott az üggyel. A helyszínváltás okáról mindeddig egyikük sem kapott magyarázatot. Megkeresésünkre Bodó Előd Barna, Mezőpanit új polgármestere sem tudott válaszolni, csupán annyit mondott: a község partnerként fogadta a magyar honvédelmi minisztérium megkeresését, és megtesz mindent annak érdekében, hogy az igényeknek megfelelő kegyhelyet alakítsanak ki és zarándokhellyé váljon a síremlék. (Sz. m.: Panitban van síremléke egy magyar és három ismeretlen német katonának is, amelyet a község szépen ápol.) Szerettük volna megtudni, hogy miért változtatták meg az eredeti helyszínt. Erről az MTI, a Szabadságra hivatkozva, azt írta: "A magyar honvédelmi minisztérium egyik illetékese annyit közölt a lappal, hogy nem várják meg a jobbágytelki központi gyűjtőtemető elkészülését, így Mezőpanitban lesz az újjátemetés". Tudomásunk szerint szeptember utolsó hetére – az említett tordai csata évfordulójára – időzítik. Közben telefonon elértük Magyarország Bukaresti nagykövetségének katonai és légügyi attaséját, Kóka Zoltán alezredest, aki kérésünkre felvette a kapcsolatot a magyar honvédelmi minisztérium illetékes ügyosztályával, ahonnan azt a választ adták, hogy "folyamatban van az ügy rendezése, ezért a szaktárca teljes hírzárlatot rendelt el". Az alezredes azt ígérte, ha van fejlemény, tájékoztatnak. Mindezek ellenére érthetetlen számunkra a honvédelmi minisztérium illetékeseinek titkolózása. Nemcsak a nagy nyilvánosság előtt, hanem az ügyet felkaroló egyesülettel és az érintett önkormányzatokkal szemben is. Sejtjük, a személyzeti cseréken túlmenően a szaktárca átalakítását követő lefaragott költségvetés lehet az oka annak, hogy a korábbinál jóval olcsóbb kivitelezésű, kriptaszerű emlékmű alá helyezik majd a katonák földi mAradványait. Pedig az eredeti elképzelés szerint a látványtervben szereplő jobbágytelki központi gyűjtőhely, ha jóval költségesebb is, mint a tervezett mezőpaniti sírhely, talán az erdélyi civil társadalom, az önkormányzatok összefogásával közös ügyként megvalósulhatott volna. Mert ezt a MÉLTÓ végtisztességet megérdemlik azok a honvédek, akik a közös hazáért estek el. Vajda György Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 7.Megszállták kommunista elnyomóik székházát a „banditák”Kétnapos ülésszakon emlékeztek 1956-ra bajtársak és történészek Megható, felemelő és egyben megtisztelő érzés volt személyesen találkozni, beszélgetni, egyáltalán kezet fogni az 1956-os forradalom és szabadságharc erdélyi hőseivel. Erre 60 évvel a magyar forradalom után címmel szervezett bajtársi találkozóval összekötött tudományos értekezlet szolgáltatott alkalmat, amelyet a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete tartott a múlt hét végén Sepsiszentgyörgyön. Hat évtizeddel az események után legtöbbjükön ugyan külsőleg nyomott hagyott az idő, ám velük szóba elegyedve megállapítható, hogy lélekben ugyanazok az örökifjú forradalmárok mAradtak, mint amikor készek voltak, akár életük kockáztatása árán is szembe menni a kommunista diktatúrával. Vallomásuk szerint inkább áldozatoknak tartják magukat, mint hősöknek, ám az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt, illetve az ezt követő durva megtorlások során tanúsított őszinte, tiszta és egyenes magatartásukkal joggal kiérdemlik a hősként való tisztelésüket. Papp Annamária Szabadság (Kolozsvár) 2017. január 28.Gulág-jelenség: Egy háború, és ami utána következett – kényszermunkatáborok, börtönökA Szabadság jelen melléklete folytatása és kiteljesítése annak a tudományos konferenciának, amelyre tavaly november 10-én került sor a Minerva Művelődési Egyesület (MME), illetve a Szeged-Csanádi Egyházmegye (SzCsE) által fenntartott szegedi Gál Ferenc Főiskola (GFF) szervezésében, és amelynek középpontjában a 20. század kommunista államainak egyik legfőbb elnyomó intézménye, a röviden Gulágnak nevezett munkatáborok rendszere állt. Az akkori előadások és az általuk kiváltott érdeklődés azt bizonyította, hogy a Gulág Emlékév keretében, a Gulág Emlékbizottság támogatásával tanulmányozott téma a tudományos konferencia szűk kereteinél jóval nagyobb figyelmet, kitekintést és részletezést érdemelne, hiszen a diktatúra bebörtönzött vagy munkatáborokba internált rengeteg áldozata között felmenőink is szép számmal képviselve voltak. A Gulág-rendszer félelmetes hazai és szovjetunióbeli lágereibe magyarok és magyar zsidók is bőven eljutottak, szenvedéstörténetük azonban történelmünknek mindmáig kevésbé ismert része. Így fogamzott meg az a gondolat, hogy a konferencián elhangzott előadásokból és szakemberektől kért, további részleteket feltáró tanulmányok rövidített változataiból különszámot állítsunk össze, illetve hogy a konferenciára és a jelen kiadványhoz elkészült tanulmányokat, az érdekelt közönség számára, napilapunk internetes honlapján teljes terjedelmükben is közzétegyük. Ennek a folyamatnak a nyomán adjuk ma át olvasóinknak ezt a kiadványt, amely a SzCsE, a GFF és a MME közös emlékszáma, illetve teljes terjedelmű, kötetnyi anyagot kitevő internetes összeállításunkat, a www.szabadsag.ro honlapon. Rendkívül fontosnak tartottuk a meghurcolt ártatlan emberek áldozatának felmutatását, hogy az újabb, fiatalabb generációk a hasonló csapdahelyzeteket könnyebben felismerhessék, és elkerülésük érdekében jóval hatékonyabban felléphessenek. Avégett, hogy ilyen gyilkos kegyetlenségek soha többé ne fordulhassanak elő. Összeállításunk a témakör igen érdekes részleteire mutat rá. Áttekintjük benne a szovjet Gulág történelmét és rendszerét, a német területen működő szovjet táborokéval együtt, továbbá a Gulág-mintára létrehozott romániai börtönök és lágerek világát, s ennek vonatkozásában bemutatjuk A Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatainak Emlékmúzeumát is, amely Máramarosszigeten működik, az ottani egykori rémséges börtönben. (A teljes szovjet lágerrendszer megismerésének nagyon fontos és látványos segédeszközeként a https://gulag.memorial.de/ internetes portált ajánljuk azoknak az olvasóinknak, akik a témáról többet szeretnének megtudni.) Elemezzük ugyanakkor a második világháború végén szovjet fogságba került (magyarországi és erdélyi) magyar hadifoglyok, illetve az utcán és lakásaikban összefogdosott és a Szovjetunióba hurcolt civil lakosok sorsát, de ugyanakkor azokét a náci halál- és munkatáborokból kiszabadult magyar zsidókét is, akik útban hazafelé vagy immár itthon váltak szovjet foglyokká és jutottak újabb pokolba, a Gulágra. Végül, de távolról sem utolsósorban, ismertetjük a hazai és a magyarországi egyházak üldözésének és lefejezésének folyamatát, kiemelve a leginkább üldözött, a Vatikántól tűzzel-vassal elszakítani szándékolt római katolikus egyház néhány kiemelkedő erdélyi vezetőjének a sorsát, közöttük a hűségéért és a bátorságáért mártírhalállal fizető Boga Alajos egykori kolozsvári kanonok és pápai prelátus, későbbi gyulafehérvári általános helynök és titkos ordinárius kálváriáját is. Szerzőink a téma kutatói és szakavatott ismerői. Horváth Attila magyarországi alkotmánybíró, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, Kun Miklós Széchenyi-díjas történész, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem tanára, Botos János történész, a szintén budapesti Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem docense, Szakács Árpád publicista, kutató, Forró Lajos történész, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának adjunktusa, Nyikita Vasziljevics Petrov orosz történész, a szovjet politikai elnyomó rendszer és titkosszolgálatok kutatója, a moszkvai Memorial tudományos igazgatója. A hazaiak közül Dobes Andrea és Fürtös Róbert máramarosszigeti muzeológus-történészek A Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatai Múzeumának munkatársai, Papp Annamária és Benkő Levente pedig szintén történészek, kolozsvári újságírók, akik a témát ugyancsak évek óta kutatják. Különszámunk tematikailag teljes áttekintésre törekedett, és közben arra, hogy elkerülje mindazokat a csapdákat, amelyekbe politikusok, újságírók, történészek és hatásukra egyszerű emberek is gyakran beleesnek. Tehát semmilyen összehasonlítás nem volt a célunk, sem a szenvedésé, sem az elnyomásé, sem a meghurcoltak vagy az áldozatok számáé. Hiszen minden ember élete egymagában véve hatalmas, megismételhetetlen és pótolhatatlan érték, és nem pedig morbid összehasonlítások tárgya. Elutasítjuk azt a negacionizmust is, amely a relativizálás eszközével operál, és amely a holokausztot és a Gulág-jelenséget egymással szembehelyezi. Tisztában vagyunk azzal, hogy a holokauszt az emberiség által ismert emberirtások között egyedi volt, fázisait és gyilkosságait államok által elfogadott törvények szabályozták, amelyek menekülést nem tettek lehetővé, és amelyek a zsidó népnek a teljes, jogilag és államigazgatásilag megalapozott és megfontoltan előkészített kiirtását célozták, ezzel tehát a Gulág-jelenséget összehasonlítani nem lehet és nem szabad. Annál is inkább, mert íme, kiderül e mellékletből is, hogy a Gulágra holokauszt-túlélők is szép számban kerültek. Nincsenek bűnös népek, kollektív felelősség sincs. Az orosz népet sem vádoljuk. Tisztában vagyunk azzal, amit az 1941-es magyar hadüzenet után a magyar haderő az egykori szovjet területen művelt; az elkövetett bűnökért a szenvedőket megkövetjük. Mindezek tudatában mutatjuk tehát fel a Gulág-jelenséget, annak áldozatait, elsősorban az ártatlanul elpusztultakat, civileket, gyermekeket, asszonyokat, és ezzel a tudattal hajtunk fejet valamennyi áldozat emléke előtt. Reménykedve, hogy ilyesmi sem fog soha többé megtörténni. Tibori Szabó Zoltán Szabadság (Kolozsvár) 2017. február 1.Ébren tartani a kollektív emlékezetetAz 1944–1945-ben a Szovjetunió kényszermunkatárboraiba hurcolt áldozatok emléke előtt tiszteleg a február 25-én záruló emlékév. Dr. Murádin János Kristóf történész a Krónikának elmondta, rendkívül fontos tudni az erdélyi civilek elhurcolásáról, szenvedéseiről, hiszen ha hagyjuk feledésbe merülni, akkor legalább annyira bűnösek vagyunk, mint azok, akik okozták, elkövették. A szovjet munkatáborokba hurcolt áldozatok emléke előtt tisztelgett és tiszteleg több, a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévébe illeszkedő rendezvény(sorozat) Kolozsváron. Dr. Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE kolozsvári karának kancellárja a Krónikának elmondta, történelmi adósságot törlesztenek azok, akik a 2015-ben kezdődött emlékév apropóján megemlékeznek a második világháború végén és azután a szovjet munkatáborokban fogságot szenvedőkről és az áldozatokról. Jól átgondolt, ördögi rendszer volt „Negyven éven keresztül nem lehetett beszélni a lágerek szörnyűségeiről és az elhurcolásokról, viszont az elmúlt 27 évben már lehetett volna, mégsem tettük meg kellő időben. Az elmúlt évtizedekben egyre fogyott és rohamosan fogy azoknak a száma, akik elszenvedői, tanúi voltak mindannak, ami a Szovjetunió lágereiben történt. Az 1990-es években kellett volna odafigyelni a túlélőkre, amikor még jóval többen éltek közülük” – fejtette ki Murádin János Kristóf. Mint mondta, a 2015-ben indított emlékév idén február 25-éig, a kommunizmus áldozatainak emléknapjáig tart. Az emlékévet a Miskolcon 2013 áprilisában megalakult „Málenkij robot” Emlékbizottság 2014–2015 kezdeményezésére Magyarország kormánya hirdette meg, hogy a Kárpát-medence településein megemlékezzenek az 1944–1945-ben a Szovjetunióba, kényszermunkára hurcolt magyar és német civilekről. „Rendkívül fontos tudni az elhurcolásokról, szenvedésekről, hiszen ha ezekről továbbra is hallgatunk, és hagyjuk feledésbe merülni, akkor legalább annyira bűnösek vagyunk, mint azok, akik elkövették. A fiatal generációknak is tudniuk kell arról, hogy csak Kolozsvárról 5000 magyar polgári lakost hurcoltak el a sztálini kényszermunkatáborokba, egész Erdélyből pedig legalább 20 ezer, de inkább 30 ezer magyart 1944 szeptember–októberében. Ez tehát nemcsak egy jelenség volt a sok közül, hanem egy jól átgondolt, megtervezett és következetesen végrehajtott, ördögi rendszer. Az első hullámban főként magyarokat vittek el, azután 1945 januárjában 70–90 ezer német származásúnak tekintett embert: erdélyi szászokat, bánsági és partiumi svábokat, köztük sok magyar identitású embert is. A foglyoknak legalább egyharmada életét veszítette a szovjet lágervilágban, több ezerre tehető az áldozatok száma” – fejtette ki a történész. Murádin János Kristóf 15 éve foglalkozik ezzel a korszakkal, nagyon sok túlélővel készített interjút, emléktárgyakat gyűjtött, számos tudományos konferencián mutatta be a történteket, és több tucat, a korszakról szóló tanulmány, szakcikk szerzője. A történész, aki behatóan ismeri az 1944–45-ben Erdélyből elhurcoltak történetét, úgy nyilatkozott, nemcsak a nácizmus bűneiről kell megemlékezni, hanem a másik oldal által elkövetett szörnyűségeket is meg kell őrizni a köztudatban, hiszen az is az erdélyi magyar történelem szerves része. „Csak akkor kerülhetnek helyükre a dolgok a kollektív emlékezetben, ha e két diktatorikus rendszer, a kommunizmus és a nácizmus ideológiája alapján végbement üldöztetések, deportálások, tömeggyilkosságok egyforma módon számon tartatnak. Ha elfelejtjük azokat, vagy nem veszünk tudomást róluk, esetleg csak az egyik fél tetteit tartjuk nyilván, csak azokra emlékezünk, a másik a jövőben félő, hogy bármikor megismétlődhet” – hívta fel a figyelmet a szakember. Erdélyi magyar foglyok emléktárgyai Az emlékév keretében számos rendezvényt szerveztek és szerveznek a kincses városban, ezek sorába illeszkedik az a képzőművészeti tárlat is, amely január 16-án nyílt meg és február 16-áig látogatható a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében: M. Lovász Noémi képzőművész alkotásai a Gulag-sorsokat idézik meg. A Sapientia egyetemen 2016 májusától többrészes előadássorozatot tartanak a korszakról magyarországi, erdélyi és kárpátaljai történészek közreműködésével. Az előadások idén is folytatódnak: február 2-án dr. Hámori Péter budapesti történész a Gulag női foglyainak sorsáról, február 16-án pedig Majorszki András miskolci történész a Tokaj-hegyalja vidéki elhurcolásokról tart előadást a Sapientia kolozsvári karának Tordai úti épületében. Mindemellett az egész országban egyedülálló, állandó kiállítás tekinthető meg a szovjet fogság emléktárgyaiból ugyanitt. A nagyszabású, több mint 450 darabos, múzeumi jellegű anyagból álló tárlat tavaly október 12-én, a kolozsvári elhurcolások kezdetének napra pontosan 72. évfordulóján nyílt meg. A Meghalni könnyebb, mint elválni – Erdélyi magyar civilek szovjet fogságban 1944–1949 című kiállítás hatalmas sikert aratott, látogatóinak száma még a tavalyi évben meghaladta az ezret – fejtette ki a történész. Az áldozatok fogságának emléket állító gyűjtemény a második világháborút követően végbement razziaszerű elhurcolásokat idézi fel, a fogságból hazaküldött leveleket és tábori használati tárgyak sorát vonultatja fel, különleges dokumentumokat mutat be, korabeli fotókkal érzékelteti a lágerek világát, ott készített egyedi szuvenírtárgyakat, valamint még ki nem adott visszaemlékezések eredeti kéziratait teszi közszemlére. Dokumentumfilm a túlélőkről Murádin János Kristóf elmondta, február 25-ére, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjára és egyben az emlékév zárónapjára időzítik szintén a Sapientia EMTE-n annak a két dokumentumfilmnek az ősbemutatóját, amelyeket 2016-ban forgattak a témában. Egyik a történészi, tudományos megközelítést mutatja be, a másik pedig a túlélők személyes történeteit dolgozza fel. „Számos interjút készítettünk túlélőkkel, tanúkkal, az ő vallomásaikat rögzítettük, ezt mutatja be a dokumentumfilm. A túlélők emlékezései nyilván sokkal személyesebbek és mélyebbek, mint az adatokra alapozó történészi szakmai megközelítések, így közel hozhatják a nézőhöz a szenvedésekkel teli korszakot. Tóth Orsolya és Farkas György filmrendezők, dr. Nagy Alpár Csaba, Benkő Levente, Papp Annamária történészek, Józsa István Lajos, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke és jómagam készítettük a szovjet kényszermunkatáborokra emlékező és emlékeztető dokumentumfilmeket” – mondta el a történész. A február 25-én a Sapientia EMTE Tordai úti épületének Aula Magna termében délelőtt 11 órakor kezdődő filmvetítéseket követően a szovjet fogságot túlélők és történész kutatók részvételével kerekasztal-beszélgetésre kerül sor. A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévét ezzel a programmal, illetve a szovjet foglyul ejtések kolozsvári helyszíneire kalauzoló, különleges mobiltelefonos applikáció projektjének útjára indításával zárják a Sapientia kolozsvári karán. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2017. február 19.Amire nem emlékezünk, az nem létezikA Magyar Polgári Egyesület szervezésében tartottak konferenciát a Gulágról február 18-án, szombaton a váradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. A Gulág Emlékbizottság támogatásával létrejött eseményen elsőként Tőkés László, EP-képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke köszöntötte a szép számban egybegyűlteket az emlékezés fontosságára hívva fel a figyelmet. Ebben a vonatkozásban, mint fogalmazott, első tézise az, hogy „amiről nem emlékezünk, az nem létezik”, második tétele pedig így hangzott: „ahogyan emlékezünk valamire, az úgy létezik.” Kiemelte, hogy nagyon jól ismerték ezeket a tételeket a kommunisták, akik egész egyszerűen el akarták törölni a múltat, vagy a tényeket eltorzítva alakították ki hivatalos történelemszemléletüket. Nem csoda hát, ha a kommunizmus bukása után az emberekben egyszerre tör fel a múlt megismerésének az igénye – jegyezte meg Tőkés László. Idézés „Akié a múlt, azé a jelen” – folytatta beszédét a politikus, kiemelve, hogy a múlt felidézésének módja politikai kérdés is, hiszen, mint fogalmazott: „ahogyan elfoglalták Erdélyt, úgy el akarják foglalni a múltunkat is. Ezért a múltra emlékezés nekünk létkérdés”. Végezetül bejelentette, hogy a bukaresti katonai törvényszék megidézte tanúként az 1989-es forradalom eseményeinek feltárása ügyében. Tőkés László reményét fejezte ki, hogy „nem fog ezúttal is hazugságba torkollni a kivizsgálás, és valóban kiderül, mi történt 1989 decemberében, 1990 márciusában és júniusában”, majd hozzátette: „Fontos lenne, ha nem a forradalom hatvanadik évfordulón derülne ki, hogy mi is történt valójában, hanem már most tudnánk, mi az igazság”. Előadások Elsőként Benkő Levente újságíró, történész osztotta meg a hallgatósággal kutatási eredményeit Magyarok és németek elhurcolása 1944 őszén Romániában című előadásában. Benkő Levente abból az alaptézisből indult ki, hogy nincs kollektív bűnösség, az elítélendő cselekményeket soha nem egy közösség, hanem egyének és intézmények követik el. Ezzel szemben Romániában már 1943-ban megfogalmazódott a magyar és a német nép kollektív bűnösségének a gondolata. Benkő Levente felidézte: 1944 augusztus 23-ika, azaz Románia átállása után a magyar hatóságok kivonultak Észak-Erdélyből, és így a magyar lakosság teljesen védtelen maradt. Erős magyar- és németellenes hangulat alakul ki, és már augusztus 25-én megszületik az első csendőrségi parancs, amit további parancsok követnek, melyek alapján elkezdődött a német és a magyar közösség tagjainak a deportálása. Bár a parancsok alapján az 1940 auguszus 30, tehát a második bécsi döntés után Észak-Erdélybe költözött magyarokra és németekre vonatkozott a deportálás, a román hatóságok a szovjetekkel együttműködve azonban az őshonos erdélyi magyar és német férfiakra is kiterjesztették azok hatályát. 1945 februárjában Molotov szovjet külügyminiszter jóváhagyta azt, hogy az őshonos kisebbségeket ne hurcolják el, de mint fogalmazott, ezt az intézkedést sietség nélkül kell életbe léptetni. Nyilván ez annak is betudható volt, hogy a Szovjetúniónak rengeteg munkaerőre volt szüksége az újjáépítéshez, így érdekében állt, hogy Erdélyből is minél több embert deportáljanak. Benkő Levente előadása után Buczkó József hajdúnánási néprajzkutató, író elevenítette fel a hajdúnánási magyarok deportálásának tragikus történetét, majd a nagyváradi Duma István idézte fel börtönélményeit. Végezetül Papp Annamária kolozsvári újságíró egyéni sorsokban rajzolta meg a kolozsvári deportálások történetét. Pap István erdon.ro 2017. május 16.Kikerültek a háromnyelvű településjelzők KolozsváronNemrég a kolozsvári önkormányzat elhelyezte a város határában a három - román, magyar és német - nyelvű helységnévtáblákat. A részletekre visszatérünk. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 30.Tisztelet és együttérzés a magyar hősök emlékünnepénA civil áldozatok között négyéves kislány neve is feltűnik A magyar hősök emléknapja alkalmával az 1944-es tordai csata hőseire, valamint a Szovjetunióba „malenkij robotra” hurcolt polgári áldozatokra emlékeztek vasárnap délután az Aranyos menti kisváros központi temetőjében. A magyar Országgyűlés által 2001. június 19-én elfogadott, a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló LXIII. számú törvény értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján – az idén május 28-án – tisztelegnek „az elmúlt ezredév magyar hősei előtt”. Józsa István Lajos, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke emlékeztetett, „Torda nem csak második világháborús hadszíntér volt, nem csak katonai hősi áldozatok sokasága kötődik a helyhez, hanem polgári áldozatokkal is fizetett a város magyar lakossága csak azért, mert magyarnak született.” A felszólalók hangsúlyozták, emlékezni és emlékeztetni kell a történtekre, hogy soha többet ne fordulhassanak elő ilyen szörnyű tragédiák. A Tordai Magyar Kulturális Egyesület, valamint a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) által a magyar hősök emléknapja alkalmával vasárnap szervezett, több helyszínen zajló ünnepség kürtszóval és nemzeti imánk eléneklésével kezdődött a tordai központi temetőben, a második világháborúban meghalt magyar honvédek sírkertjénél. „Minden nemzet erkölcsi kötelessége, hogy ne feledkezzék meg hősi halottairól. Nemzettudatunk egyik alappillérének kell lennie hősi halott katonáink tisztelete és emlékük ápolása” – mondta a szép számban összegyűlteket köszöntő beszédében Józsa István Lajos unitárius lelkész, a THHB elnöke. A gondosan rendezett helyhez és az itt nyugvó katonákhoz méltó ünnepi műsor – a jelenlévők az Alsó- és Felsőszentmihályi Vegyes Dalkör és a Jósika Miklós Elméleti Líceum cserkészcsapatának előadását hallgathatták meg – és koszorúzás után a résztvevők néhai vitéz Pataky József sírkertjét keresték fel, s fejezték ki tiszteletüket a THHB néhai elnöke iránt, aki a hősi halottak és „a malenkij robotra” hurcolt polgári áldozatok emlékének ápolásával, valamint közösségszervező és -megtartó tevékenységével rendkívül fontos munkát vállalt magára hosszú éveken keresztül. Lelkes, fáradságot és lehetetlent nem ismerő tevékenységének köszönhetően sikerült számos emlékművet állítani Tordán és környékén a második világháborúban elesett magyar katonák és ártatlan civil áldozatok emlékére. Kötelességünk emlékezni és emlékeztetni A rendezvény a Tordáról deportált, szovjet fogságban meghalt civilek emlékére állított, gránittömbös-kopjafás emlékoszlopánál folytatódott. Itt egyben a felújított környezet átadására is sor került, amelyet a Gulág-Gupvi emlékév keretében a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően sikerült megvalósítania a civil szervezetnek. Beszédében Józsa István Lajos emlékeztetett: 1995. október 29-én még csak a második világháború áldozatainak emlékére állíthattak kopjafát, mert akkor Tordán még nem lehetett a kényszermunkára hurcolt magyar polgári áldozatokról nyíltan beszélni, és számukra emléket állítani. Már ez szemet szúrt a hatóságoknak, ám Pataky József nem ijedt meg a pereskedéstől, a fenyegetőzésektől, sőt a nyilvánosság elé tárta az akkori helyzetet. Végre 2014. október 4-én a kopjafa mellé sikerült két gránittömböt helyezni, amelyre feltűntették a kényszermunka során életüket vesztett, 216 ismert beazonosított személy nevét, és kicserélték a kopjafa alapján lévő feliratot a következőre: „Malenkij robotra elhurcolt tordai magyar polgári áldozatok”. „Torda nem csak második világháborús hadszíntér volt, nem csak katonai hősi áldozatok sokasága kötődik a helyhez, hanem polgári áldozatokkal is fizetett a város magyar lakossága csak azért, mert magyarnak született” – hangsúlyozta a THHB elnöke. A szovjetek román segítséggel utcáról utcára, házról házra jártak, és vették őrizetbe általában a 16 és 60 év közötti férfiakat, akik aztán ismeretlen, borzalmas világba, szögesdrótok közé, internáló és emberpusztító lágerekbe kerültek. A gránittömbre felvésett adatokból kiderül, hogy a legkisebb áldozat, Török Róza feltételezhetően mindössze 4 éves lehetett, fogságának körülményeiről azonban nem sikerült megtudni részleteket. De ott találjuk az áldozatok között a 10 éves Moldován Györgyöt, a 14 éves Berecki Bélát, valamint több 17 éves fiatalt, míg a legidősebb személy, Veress Zsigmond 80 évesen kerülhetett a szovjetek „figyelmébe”. Az ünnepségen Nagy Albert ótordai és Vincze Csongor újtordai református lelkészek mondottak imát, illetve áldást, a megemlékezés azonban itt még nem ért véget, ugyanis a Jósika Miklós Elméleti Líceumban könyvbemutatóra került sor. Dr. Cech Vilmos ismertetteA tordaiak malenkij robotja című könyvet, amelyet Józsa István Lajossal és Kékkői Károllyal állítottak össze. A szerzők emléket próbáltak állítani a sok száz Tordáról elhurcolt ártatlan civilnek és magyar katonának: a kötet egyfajta „helytörténet a nehéz időkből”, mint ahogyan azt az alcím is sugallja, de egyben összefoglaló munka is a THHB rendkívül eredményes tevékenységéről. Józsa István Lajos hangsúlyozta: a háború borzalmaira emlékezni és emlékeztetni az utókort erkölcsi kötelességünk, hogy soha ne ismétlődhessék meg ilyen vagy ehhez hasonló szörnyű vérontás. Ezért is mindenhol létre kell hozni a nemzeti sorsfordító tragédiákra emlékeztető, első és második világháborús emlékhelyeket, hiszen az áldozatok és hozzátartozóik iránti tisztelet ezt követeli meg tőlünk. Különösen fájó pont Kolozsvárnak és Tordának A kolozsvári magyar főkonzulátus részéről Polonyi Géza mondott beszédet, hangsúlyozva, a megemlékezés kifejezi a tiszteletet a hős honvédekkel szemben, illetve az együttérzést a kényszermunkára elhurcolt polgárok és családjaik iránt. Felhívta a figyelmet arra, hogy az 1944. szeptember 15-től október 7-ig a Tordán és környékén zajló csatát a katonák és a civil lakosság egyaránt megszenvedte. Miután a honvédek minden lehetségest megtettek az elsöprő szovjet és román túlerővel szemben, újabb tragédia kezdődött, amelyet a köznyelv „malenkij robotként” ismer. „Kolozsvárnak és Tordának ez különösen fájó pont” – fejtette ki a diplomata, hiszen a jelenleg ismert adatok szerint a kincses városból mintegy 5000 magyar férfit gyűjtöttek össze, míg Torda lakosságát valósággal megtizedelték azzal, hogy 700 embert taszítottak rabságba. „Nem tehetünk mást, csak azt, hogy emléküket kegyelettel megőrizzük, ápoljuk és azon fáradozzunk: soha ne ismétlődhessen meg ehhez hasonló gyászos esemény” – összegzett Polonyi Géza. Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke beszédében szomorú történelmi pillanatnak nevezte a több mint hét évtizeddel ezelőtt történteket, amelyről a kommunizmus alatt sem Magyarországon, sem Romániában nem volt szabad beszélni. Az 1989-es változások óta olyan lelkes embereknek köszönhetően, mint Pataky József azonban már nyíltan emlékezhetünk. „Mindez nem azt jelenti, hogy a múltnak élünk, hanem tiszteletünket fejezzük ki a hősök előtt, és a fiatalabb nemzedéknek is a tudtára adjuk az egykor történteket” – hangsúlyozta az RMDSZ parlamenti képviselője, kiemelve Járosi Andor evangélikus lelkész példás magatartását, aki 1944 tavaszán zsidó embertársai életét mentette, ám októberben a Kolozsvárra bevonuló szovjet erők már őt hurcolták el kényszermunkára, és soha többé nem térhetett haza otthonába. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 5.Kiállítás a protestáns lelkészcsalád két erdélyi nagyasszonyárólIsteni kegyelem ajándéka: Berde Mária és Berde Amál Berde Mária és Berde Amál – két lány, két nő, két asszony. Az egyik könyvekkel, a másik festménnyekkel gazdagította az erdélyi, illetve az egyetemes magyar kultúrát. Két testvér, református teológus, lelkész lányai, akiknek tehetségét sokan „isteni ingyen kegyelem” ajándékának tartanak. Mindketten a kolozsvári Házsongárdi temetőben, egymás mellett nyugszanak. A már-már méltatlanul feledésbe merült írónak-költőnek és festőművésznek állít emléket az életpályájukat bemutató tárlat. Mindemellett figyelmet szentelnek annak a Bethlen-féle nemeslevélnek is, amely nemesi rangra emelte az erdélyi protestáns lelkipásztorok fiú- és lányutódait. Mindez meghatározta Mária és Amál életútját, munkásságát is. Érdemes betérni s kicsit elidőzni a szombaton, Kolozsváron a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából megnyílt Erdélyi Református Múzeum időszakos kiállítótermébe (Bocskai/Avram Iancu tér 13.). Ugyanis az itt látható gazdag anyag (festmények, képek, okmányok, újságcikkek) az erdélyi női irodalom és festészet két úttörőjőnek, R. Berde Máriának és Dóczyné Berde Amálnak az életművébe és munkásságába nyújt nagyon alapos betekintést. Ugyan az idei Kolozsvári Magyar Napok keretében már látható volt egy Berde-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, ezúttal azonban teljesen új szempontból megszervezett, egy-két kivételt leszámítva, teljesen új „felhozatallal” rukkoltak elő a szervezők. „A reformáció egyik legszebb gyümölcse a protestáns lelkészcsalád , s így kapcsolódik a testvérpárnak, Berde Amália és Berde Mária református papleányoknak, laborfalvi Berde Sándor kackói, majd nagyenyedi lelkész és ónódi Weress Mária gyermekeinek életműve az ünnepléshez” – vélekedett a kiállítás kapcsán Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója, aki nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Berde-lányok munkássága hosszú évtizedek után ismét reflektorfénybe kerüljön. A kiváló író-festőművész testvérpár életúja ugyanis a Dés városához közeli Kackóról indult egy református lelkészcsaládból: sajnos, a Kolozs megyei településen jelenleg már csak szórványosan élnek magyarok, alig akad egy-két református hívő, akiket időnként a legközelebbi lelkész felkeres és mond értük egy imát. S bár a templom szépen felújítva, de zárva, míg a parókia romos állapotban, lakatlanul áll, a hozzá tartozó szép kertet és udvart felnőtte a gyom, amit valakik időnként lekaszálnak. Az egykori Berde-parókián a vasárnapi harang már nem kondul, helyette a közvetlen átellenben felépített ortodox temlomban celebrált, kihangosított mise hallatszik át. Két olyan igazgyöngyöt, két olyan életművet próbáltak meg ismét a a felszínre, a köztudatba hozni, szóban és képekben megcsillantani, akiknek az élete példa, mi több ajándék volt szűkebb s tágabb környezetüknek egyaránt – mondta Gergely Erzsébet. „Isten különös kegyelmének érzem, hogy 32 évig Dóczyné Berde Amáliával, talán az utolsó erdélyi nagyasszonnyal, mély emberi kapcsolatot ápolhattam. Őszinte törekvésem az, hogy őrizzem és felmutassam azt a szellemi hagyatékot, amelyből három évtízeden át meríthettem és református papleányként beálhassak azok sorába, akik ragaszkodnak a megtartó örökséghez, a folyamatossághoz és hálaadással fordulnak kegyelmes Istenük felé” – hangsúlyozta a Házsongárdi Alapítvány igazgatója. A kiállítás kurátora, Szebeni Zsuzsa színház- és irodalomtörténész szerint a Berde család egy olyan dinasztia, amely az évszázadok során a haza, az egyház, a tudomány és a művészetek terén alkotott maradandót. „Nem véletlen, a kálvini tanok közül a legfontosabb a Berde Mária és Amál gondolatvilágában az, hogy a hit- és elvhű élet a kiválasztottság jele. Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem” ajándéka, amelynek gyümölcsöztetése kötelesség, nem egyéni érdem, ugyanakkor a kijelölt úton való megtorpanás istenkísértés” – szögezte le. Szebeni Zsuzsa emlékeztett arra, hogy a kiállítás szerves folytatása annak az immár húsz éves munkának, amelynek során Bánffy Miklós, Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, Makkai Sándor, Ignácz Rózsa és báró Kemény János pályaképét mutatták be. Mindegyikük esetében megtapasztalhatók az erős református gyökerek, legyenek püspökök, lelkészek, főgondnokok vagy lelkészgyermekek. Ugyanakkor hangsúlyozta, Berde Mária hagyatékát teljes mértékben sértetlenül őrzi a református egyház levéltára, következésképpen ez az egyetlen a helikoni életművek közül, amely hiánytalanul kutatható. A kiállítás kurrátorától megtudtuk, a Berde-család debreceni leszármazottai átadták a szervezőknek minden tulajdonukban lévő levelet. Ugyanakkor a Székely Nemzeti Múzeumnál található öt festményből hármat (Berde Amál önarcképe, Berde Mária portréja, valamint egy Kalotaszeg-vázlat, amelyen egy idős parasztbácsi a kalapját a templompadra helyezi) sikerült kiállítaniuk. De ugyanilyen jelentősnek tartja a szakember Berde László nyugalmazott székelyudvarhelyi református lelkésznek, Berde Amál unokaöccsének a felajánlásait is, aki első szóra a rendelkezésükre bocsátotta mind a Dózsa népe című festményt, mind pedig egy egészalakos írógépen dolgozó férfit ábrázoló munkát. A test valójában Berde Amál fia, ifj Dóczy Ferenc világutazó és az ausztráliai Pen Club titkára, aki azonban a kép felvázolása után tragikus körülmények között elhunyt, így az arc már Berde Lászlót formázza. Továbbá Szőcs Ildikót, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatónőjét is köszönet illeti, hiszen irodájából első alkalommal nélkülözi Dóczy Ferencnek, Amália férjének a portréját. Értékes és fontos adalékokat rögzítenek az Ambrus Emese operatőr által készített mozgóképek is, amelynek megvalósulásában a Dóczy család, a Tőkés-lányok, valamint a nagyenyedi kollégium nyújtott segítséget. A kiállítás grafikai szerkesztője, Szebeni-Szabó Róbert fotográfus is nagymértékben hozzájárult a tárlat létrejöttéhez. Mindemellett figyelmet érdemel Bethlen Gábor fejedelem 1629-ben kiadott nemeslevele is, amely nemesi rangra emelte az erdélyi protestáns (lutheránus, református és unitárius) lelkipásztorok fiú- és lányutódait. A lelkész az ordináció révén korábban is a nemesség közé tartozott, ám a Bethlen-féle intézkedésnek köszönhetően ez a privilégium mostantól kiterjedt a családjára is. Ősz Előd református lelkész, levéltáros tájékoztatása szerint az okmány példátlan volt a korabeli Európában, hiszen egy latens értelmiségi réteget tett a rendi jogosultságok birtokosává, közülük kerülve ki a kollégiumok diákságának közel harmada, nagyban emelve ezzel az oktatás színvonalát. „A nagy fejedelem nemeslevele az erdélyi művelődéstörténet egyik meghatározó elemévé tette a református értelmiségi dinasztiát. Ezek a dinasztiák túlnőtték az egyház határait, a lelkipásztor édesapa fia gyakran orvos, történész vagy matematikus lett” – hívja fel a figyelmet a levéltáros. A tárlat az Erdélyi Református Egyházkerület, az Erdélyi Református Gyűjtőlevéltár, a Sapientia EMT Filmművészeti Szak, a Székely Nemzeti Múzeum, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Berde család leszármazottainak köszönhetően jöhetett létre. A kiállítás szombaton, október 7-én de. 10-13 , illetve du. 16-18 óra között látható Szebeni Zsuzsa vezetésével, október 8-án, vasárnap pedig Gergely Erzsébet fogadja az érdeklődöket 11.30 -14 óra között. Hétköznapokon hétfőtől-péntekig, azaz október 9-13. között tekinthető meg a tárlat, hétfőn, szerdán és pénteken de. 10-13, valamint kedden és csütörtökön du. 16-18 óra között. Kérésre a következő héten is lehetőség nyílik megnézni a kiállítást, érdeklődni lehet Gergely Erzsébetnél a 0741-217210-es telefonszámon. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 18.Szolgálat a „végeken”, ahol egyre ritkább a magyar szóÉletre szóló élményt, rengeteg szeretetet kapnak a Petőfi-ösztöndíjasok „Egyik legnagyobb eredményünknek tartjuk, hogy tevékenységünk alatt gyakorlatilag megkétszereződött a fakultatív magyarórákra járó gyermekek száma. Jelenleg három különböző kor és tudásszint szerinti csoportban zajlik ez a foglalkozás a hatékonyabb tanulás érdekében” – hangsúlyozta Bokor Csongor és Hollanda Tímea, a Petőfi-program két ösztöndíjasa a velük készült beszélgetés során. A két lelkes, munkája iránt elkötelezett fiatal a Brassó megyei Fogarason vállalt szolgálatot, ahol tudásukhoz és a lehetőségekhez mérten próbálnak tenni a szórványban élő magyar közösség megmaradása érdekében. Az RMDSZ nagyváradi kongresszusa már 2011 februárjában határozatban nyilvánította november 15-ét, Bethlen Gábor (1580–1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját, a magyar szórvány napjává. A szövetség idei központi rendezvényét ma tartja Szamosújváron, a Téka szórványközpontban. Példaértékű szolgálatot teljesít a „végeken” Bokor Csongor és Hollanda Tímea: két lelkes fiatal, akik a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaiként a tudásukhoz és a lehetőségekhez mérten tenni próbálnak a szórványban élő magyar közösségek megmaradásáért. A Kárpát-medencei magyar szórványközösségek támogatására 2015-ben meghirdetett Petőfi-program keretében a magyar állam több mint hatvan ösztöndíjat oszt ki a nemzet iránt elkötelezett, közösségszervező tevékenységekben jártas személyek számára. A pályázat nyertesei kilenc hónapon keresztül megfelelő kiképzés után a célországban, a fogadó szervezettel és a kijelölt mentorral együttműködve erősíteni próbálják az adott település helyi magyarságának azonosságtudatát. „Baróton születtem és nőttem fel, később Kolozsváron, majd Budapesten tanultam. 2010 óta szervezője vagyok a Kanadai Rákóczi Alapítvány Diákok Határok Nélkül programjának. A velem együtt ebben a civil mozgalomban tevékenykedő önkéntesek jó része korábban már részt vett a Kőrösi Csoma Sándor Programban. Ők ajánlották nekem, hogy jelentkezzek, és az alapítványtól kaptam a pályázathoz szükséges egyik ajánlást is. Sikeresen pályáztam, a 168 interjúra behívott jelentkező közül ötvenünknek sikerült a felvételi. Később még jobban megnőtt a program iránti érdeklődés. Mindez 2015-ben történt, a Petőfi Sándor Program megvalósulásának első évében. Kilenc hónapos megbízatást kaptam, és a számomra kijelölt céltelepülés a Brassó megyei Fogaras volt. Utólag megtudtam, hogy az akkori fogadószervezetem, az unitárius egyház Háromszék-Felsőfehéri Egyházkörének Esperesi Hivatala és a mentorom, Török István esperes kérésére olyan ösztöndíjast küldtek ide, aki ismeri a román nyelvet is” – idézte fel a kezdeteket Bokor Csongor. Elmondása szerint minden ösztöndíjasnak a közösség és a fogadószervezet jellege miatt más a feladatköre. Egyes helyeken kimondottan néptáncot oktatnak, vagy weboldalt szerkesztenek, vagy csak a fogadószervezeten belül tevékenykednek. „Én feladatul kaptam a fogarasi teljes magyar közösség megszólítását, felekezeti hovatartozástól és kortól függetlenül. Utólag elmondhatom, hogy áldásos és szerencsés helyzetben voltam, hiszen a szülővárosom, Barót és a színmagyar kistérség, Erdővidék, ahonnan jöttem, csupán 80 kilométerre fekszik Fogarastól. A program második kiírásában nem vettem részt, de az önkéntesség jegyében maradtam Fogarason, így Tímeával közösen folytathattuk az elkezdett tevékenységet. Jelenleg a Fogarastól mintegy 18 kilométerre található Brassó megyei Halmágy település Evangélikus-Lutheránus Egyházközségének ösztöndíjasa vagyok, ahol szintén nagyon sokrétű tevékenységet folytatunk a mentoraimmal, az egyházközség vezetőivel” – mesélte Csongor, akinek hivatalosan hiába járt le az ösztöndíja, annyira megszerette Fogarast, hogy nem tud elszakadni tőle, és továbbra is a szívén viseli az itt élő magyar közösség sorsát. Csongorral ellentétben Tímea számára nem volt idegen és szokatlan a szórvány világa, ugyanis Brassóban született, ahol szintén megfogyatkozott számú magyar közösség él. Az Áprily Lajos Főgimnáziumban érettségizett, és vallomása szerint az akkori osztályközösségükből csupán ő választotta egyedül a magyar nyelvű továbbtanulás lehetőségét. „2016 februárjában önkéntesen csatlakoztam Bokor Csongor akkori fogarasi ösztöndíjas missziójához, és négy hónapon át segítettem a közösségben kifejtett munkáját. Később a program második kiírására én is jelentkeztem, és a bíráló bizottság pozitívan értékelte korábbi, illetmény nélküli önkéntes tevékenységemet. Következésképpen a program második megvalósulásban én lettem Fogaras ösztöndíjasa, Csongor pedig önkéntesen velem együttműködve tevékenykedett tovább” – tudtuk meg Tímeától. A két különböző közegből Fogarasra került fiatal meglehetősen elkeserítő helyzettel szembesült. A településen jó pár éve sem egységes, sem összevont formában nem létezik intézményes magyar nyelvű oktatás. Fakultatív magyarórákat kezdtek tartani a gyermekeknek, mely tevékenységhez a református egyház biztosít termet. Ezt a munkát előttük egy idős tanárnő végezte önkéntesen, mellé csatlakoztak a fiatalok, akik az utóbbi két évben teljesen átvették ezt a nemes, de ugyanakkor nem könnyű feladatot. Magyar nyelvtanulás a szórványban „Nagyrészt vegyes házasságból származó gyermekekről van szó, akik között nagy különbségek vannak, sokuknak idegen nyelvként kell tanítanunk a magyar nyelvet. Büszkén mondhatjuk, hogy az elején 15 gyermekkel kezdtük, jelenleg harminc fölé nőtt a számuk. Egyik legnagyobb eredményünknek tartjuk, hogy tevékenységünk alatt gyakorlatilag megkétszereződött a magyarórákra járó gyermekek száma. Jelenleg három különböző kor és tudásszint szerinti csoportban zajlik ez a foglalkozás a hatákonyabb tanulás érdekében. A magyar nyelv elsajátítása mellett fontosnak tartjuk ugyanakkor a közösségépítést már a legfiatalabbak körében is, ezért játékos, korszerű módszerekel próbáljuk elérni ilyen irányú fejlődésüket, a zene nyelvén is közeledve feléjük” – számolt be munkájukról Csongor és Timi. A felnőtteknek külön programokat szerveznek: elindították és sikeresen működtetik a Babits Mihály Önképzőkört, amelynek keretében általában kéthetente neves közéleti személyiségeket, kutatókat, színjátszó csoportokat, előadóművészeket hívnak Fogarasra. A legelején Erdővidékre támaszkodtak, de azóta érkeztek előadók Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, de még Budapestről is. A fogarasiakkal is több alkalommal sikerült eljutniuk Erdővidékre, ezzel is erősítve a székely–szórvány kapcsolatot, valamint a helyiek magyar identitását. Létezik egy húsz-harminc fős, jószerével idősebbekből álló aranycsapat, mely minden, általuk szervezett eseményen képviselteti magát. Úgy vélik, a nagyobb feladat inkább a közösség passzív, közömbösebb részének megszólítása, ami többé-kevésbé sikerült néhány programuk során, amikor több mint százan gyűltek össze egy-egy önképzőkörön. „Tevékenységünk csúcsa az I. és a II. Fogarasi Magyar Nap megszervezése szabadtéri rendezvény formájában a református egyház udvarán, színpaddal, sátrakkal, egész napos színes programokkal. Mindkét eseményen ötven erdővidéki önkéntes segített be, s a rossz idő ellenére is több száz fogarasi és környékbeli vett részt rajtuk. Minden bizonnyal az ehhez hasonló rendezvények szólítják meg leginkább az embereket. Ezek voltak az általunk elindított, bevezetett főbb programok” – számoltak be nagy lelkesedéssel a fiatalok. Mindemellett tevékenyen részt vesznek a négy magyar történelmi egyház életében, segítik őket munkájukban, valamint megpróbálják színesebbé tenni a már sokéves hagyományokkal rendelkező, bejáratott megemlékezéseket, ünnepségeket, rendezvényeket. Jelenleg a halmágyi evangélikus egyházzal közösen egy ifjúsági találkozó megszervezésére készülnek, amelynek célja a fogarasföldi és környékbeli fiatalság találkozása, ismerkedése, kapcsolatteremtése. Fogarason is járt a Mikulás „A közösség első perctől kezdve befogadott és támogatott minket. Az életre szóló élményen, a sok elismerésen és megbecsülésen túl valami mást is kaptunk tőlük, a rengeteg szeretetet, ami előrevitte tevékenységünk sokrétűségét, további lendületet és motivációt adva nekünk. Bizakodóak vagyunk, hogy az általunk elindított programok a jövőben nélkülünk is megvalósulnak majd. Mi kifejezetten hagyományteremtő szándékkal szerveztük meg a Fogarasi Magyar Napokat, és az eredmények azt igazolják, hogy mindez nem volt hiábavaló, sőt fejlődőképes a programunk ezen része, de ugyanezt elmondhatjuk az önképzőkörökről és a gyermekfoglalkozásainkról is. Az egyházak képviselői nagymértékben segítik a munkánkat, egyház nélkül gyakorlatilag nincs lehetőség megmaradni a szórványban, ez különösen igaz itt Fogarason” – szögezte le Csongor és Tímea. Ahhoz, hogy ezt a tevékenységet sikeresen éljék meg, és pozitívan tudják értékelni az elért eredményeket, rengeteg hit és elhivatottság szükséges – hangsúlyozták érdeklődésünkre. „Ez sokkal több mint egy megbízatás vagy munka. Itt a jövő nemzedéke és Babits, Mikszáth, Árva Bethlen Kata, a magyar irodalom és történelem nagy, Fogarashoz köthető alakjainak kultusza közötti kapocs, valamint a magyar közösség és a magyar nyelv használatának megmaradása a tét. A Petőfi-programban kifejtett tevékenységünk hozzájárul az egyre nagyobb méreteket öltő asszimilációs folyamat lassításához és a magyar identitás megőrzéséhez. Mi abban hiszünk, hogy a közösség erejével meg tudjuk szólítani az embereket, kicsiket és a nagyokat egyaránt. Mindent a közösségért teszünk, és ami ennél is fontosabb, hogy velük együtt próbálunk tenni értük. Állandó megújulással, a közösség igényeire figyelve, mi is, a program is és a fogarasi magyarság is sikeresek lehetünk a jövőben” – összegezte Csongor és Tímea. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 25.Jó lenne odafigyelni a fogarasi szórványmagyarságra isBeszélgetés Szász Tibor református lelkésszel a közösség gondjairól A Brassótól 67 kilométerre, Nagyszebentől 76 kilométerre, az Olt bal partján fekvő Fogarason napjainkban meglehetősen megfogyatkozott számú magyar közösség él. Számukra gyakorlatilag csak az egyház jelenti a megmaradás szigetét az őt körülvevő „nagy román tengerben”. Nemrég ott jártunk és betekintést nyerhettünk a fogarasi magyarság életébe, a helyi református lelkésszel, Szász Tiborral folytatott beszélgetésünk pedig megerősítette számunkra mindazt, amit már korábban sejtettünk arról, hogy milyen gondokkal és nehézségekkel is küszködik megmaradásáért ez a közösség. A legnagyobb veszélyt a vegyes házasságok gyakorisága jelenti, amely a magyar önazonosságtudat teljes elvesztéséhez vezet, és ugyanilyen elszomorító, hogy az anyanyelv használata sok család esetében immár másodlagossá vált. A helyzetet tovább súlyosbítja a fogarasi magyar tannyelvű oktatás megszűnése, amelyet azóta is az egyház próbál valamelyest pótolni fakultatív magyarórák megszervezésével. Ebben a küzdelemben az elmúlt időszakban nagy segítséget nyújtottak az egyháznak a magyar kormány által meghirdetett, a szórványvidékek megsegítésére irányuló Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai, Bokor Csongor és Hollanda Tímea. (Velük készült interjúnkat lapunk november 18-i számában olvashatták, Szolgálat a végeken, ahol egyre ritkább a magyar szó, 3. old.) A szépen rendbe tett református templom és parókia, a korszerű gyülekezeti terem, a felújított egykori iskola, az ebben kialakított vendégszobák az ide látogatóknak azonban mind azt sugallják, hogy az egykori Fogaras vármegye székhelyén ma is erős, nagyszámú magyar közösséget találunk. Jóllehet a valóság ennél sokkal elkeserítőbb, a település magyar történelmi múltjától nem lehet eltekinteni, hiszen a „nyomok” – a vár, a templom, az iskola – ott állnak, láthatók. Olyan személyiségek kapcsolódnak Fogarashoz, mint Bethlen Gábor és I. Apaffy Mihály erdélyi fejedelmek, illetve utóbbi felesége, Bornemissza Anna, továbbá Teleki József, Fehér vármegye főispánja és felesége, Árva Bethlen Kata, akinek sírja a református templom mellett található, sírkövét pedig udvari papja, Bod Péter készíttette. De folytathatnánk a sort Mikszáth Kálmánnal (1892 és 1910 között a város képviselője volt), és az 1908 és 1911 között itt tanító Babits Mihállyal, vagy az 1918-ban, mindössze kilenc esztendős korában Fogarasra került Ignácz Rózsa íróval, akinek a város az eszmélés időszakát jelentette. Az inkább borúlátó jövőkép ellenére az egyház és segítői megpróbálnak lehetőségeik szerint mindent megtenni annak érdekében, hogy ez az örökség ne semmisüljön meg, és ha szórványsorsban is, de megmaradjon a kisváros magyarsága. – Mennyire tehető jelenleg a város magyarságának aránya? Mindez hogyan tükröződik a felekezeti hovatartozás szempontjából? – kérdeztük Szász Tibor református lelkészt. – Fogaras jelenlegi magyar lakossága körülbelül ezer fő. Felekezeti megoszlás: református 650, római katolikus 200, magyar evangélikus 50, unitárius 100. Nyilván a pontos lélekszámról az adatokat a testvéregyházak esetében nem tudom, de nagyvonalakban ez az általam ismert statisztika. Ezenkívül körülfog bennünket „a nagy román tenger”, hiszen a város lélekszáma papíron 30 ezerre tehető, de ebből körülbelül 10 ezren külföldön dolgoznak, különösen az ifjú és a középnemzedék. Megjegyzem, hogy Fogarason a kilencvenes évek után tíz ortodox templom épült, és csupán hab a tortán a központban levő úgynevezett katedrális, ami természetesen nem az, mert akkor püspöki székhelynek kellene lennie, de így jobban hangzik, mint az egyszerű „biserica”. Néhány évvel ezelőtt próbáltam elindítani egy ökumenikus mozgalmat városi szinten, ami meg is valósult, és kezdetben szépen működött. Imahéten minden templomban összegyűltünk istentiszteletre, s a szász evangélikus, valamint római katolikus lelkésszel magyarul, németül és románul szóltunk a gyülekezethez. Ez az embereknek tetszett, a pópáknak azonban nem, így öt év után jegeltük az ügyet. Közben megjelent az ortodox egyháznak egy rendelete, miszerint vegyes házasság esetén a másik egyházhoz tartozó félnek, pl. reformátusnak el kell hagynia vallását, és át kell keresztelkednie az ortodoxra. Addig nem volt probléma, ha mindkét egyháznál kívántak esküdni a fiatalok. Ez a törvényük megjelent a helyi román lap, Buna ziua Făgăraş 2015. július 24-i számában is. Attól kezdve nesze neked ökumenizmus, közeledés stb... – Mit jelent tömb-, illetve szórványvidéken lelkészként dolgozni, hiszen mindkét helyzetet alkalma volt megtapasztalni? Utóbbi többet jelent, mint egyszerű szolgálatot, inkább missziónak tekinthető? – A tömbmagyarság viszonylag biztonságban érzi magát, hiszen azt tapasztalja, hogy mindenfelől egyfajta védőbástya veszi körül őket. Itt adott az anyanyelv szabad használata, még akkor is, ha ezt próbálják fentről korlátozni, hasonlóképpen az óvodák, iskolák stb. A szórványban viszont egészen más a helyzet. A legnagyobb veszélyt a vegyes házasságok jelentik, hiszen a beolvadás hosszabb távon az identitástudat elvesztéséhez vezet. Következésképpen a magyar nyelv – az anyanyelv – másodlagossá válik, olyannyira, hogy végül az anyanyelv gyengül és sorvad el. Elég egy nemzedék is ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. Ha a szülők nem fordítanak kellő figyelmet gyermekük nevelésére, vagy nem érdekli őket, hogy ez milyen közegben történik, már megvan „az eredmény”. Ez különösen ott veszélyes, ahol a szülők még otthon is románul beszélnek a gyermekeikkel. És itt próbál segíteni, ha még tud, az egyház. Szász Tibor: szolgálatunk elsősorban misszió Vallásórákon szembesültem azzal, hogy a gyermekek nem tudnak magyarul olvasni. Körülbelül öt éve megszűnt a magyar oktatás Fogarason, és a mostani gyermekek már nagy bajban vannak. Ezért hoztam létre a Magyar Közösségi Házat, ahol fakultatív magyarórákat tartunk, de ugyanakkor ide csalogatjuk a város magyarságát is felekezetre való tekintet nélkül különféle rendezvényekre. Szolgálatunk, tehát mindenképpen misszió, és nemcsak a templomi istentiszteletekre korlátozódik, hanem sokirányú és sokoldalú. – Hogyan próbálják meg összetartani ezt a maroknyi, és egyre jobban fogyatkozó magyar közösséget? – Heti rendszerességgel tartunk biblia- és vallásórákat két csoportban, de minden egyéb rendezvénynek is helyet adunk. Kéthetente megtartjuk a Babits Önképzőkört meghívott vendégelőadókkal, amelyben segítenek a Petőfi-ösztöndíjasok, ifjúsági táborokat, gyülekezeti kirándulásokat szervezünk, lehetőleg a többségben magyarok lakta vidékekre. Továbbá megtartjuk nemzeti ünnepeinket közösen a magyar történelmi egyházakkal, évente felváltva más templomokban. Külön ki szeretném emelni az idén immár másodszorra, gazdag programmal megszervezett Fogarasi Magyar Napokat, amely kiváló, áldott lehetőségnek bizonyult a közösség számára a találkozásra és kikapcsolódásra rohanó világunkban. – Sikerül-e együttműködni a helyi önkormányzattal, illetve egyéb intézményekkel, politikai és civil szervezetekkel? Kapnak-e valakitől segítséget? – Ez csak részben/néha valósul meg, főleg, ha választások vannak. A Communitas Alapítvány, az RMDSZ megyei szervezete szokott segíteni, de ezek csekély összegek. Más támogatást nem igazán kapunk. A templomunkat megjavítottuk, gyülekezeti termet készítettünk, a régi iskola épületét felújítottuk, amely jelenleg Magyar Közösségi Házként működik, vendégházat létesítettünk stb., mindezt saját erőnkből, Isten segítségével. – Vajon hova vezethet a jövőben ez az út? Van-e remény arra, hogy Fogaras magyarsága megmaradjon? – Mindez nagy titok. Csak reménykedni merünk… De jó lenne az odafigyelés a fogarasi szórványra is, hiszen nincs a világ végén, főútvonalon fekszik, és a tömbmagyarságtól alig 100 kilométerre található. Ahogyan a távolabbi, Hunyad megyei szórványközösségre odafigyelnek egyesek, és segítik az ottani magyar közösséget – nem kimondottan egyházi támogatásra gondolok itt –, miért nem történhetne ez meg a mi esetünkben is? Ha ez működne, talán több erőt, reményt nyújtana. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 9.Átfogó programot szervez a centenáriumi évben az RMDSZKelemen: Az igazságosság éve kell hogy legyen 2018 az erdélyi magyarság számára A 2018-as centenáriumi évre való felkészülés, valamint a Minority SafePack európai polgári kisebbségvédelmi kezdeményezés voltak a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) pénteki marosvásárhelyi ülésének főbb napirendi pontjai. Az RMDSZ már korábban bejelentette, a szövetség az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Hogy ez pontosabban miből áll majd, minderről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, valamint Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök számolt be részletesebben a jelenlévőknek, kitérve a Minority Safepack kezdeményezésre is, amelynek kapcsán bejelentették: ez idáig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött össze a szövetség. Az ülésen szóba került a jelenlegi romániai belpolitikai helyzet is, a kormánykoalíciós pártokhoz való viszonyulás kérdése, de a nemrég elfogadott pénzügyi intézkedésekről is szó esett. Eddig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a szövetség Az igazságosság éve kell hogy legyen 2018 az erdélyi magyarság számára – jelentette ki Kelemen Hunor pénteken, Marosvásárhelyen az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén. Az RMDSZ elnöke politikai elemzésében elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Mint fogalmazott, azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni, ehhez pedig a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út. Úgy vélte, az erdélyi magyarság a múlton nem tud osztozni a román többséggel, de a jövőt talán együtt tudja tervezni vele, s talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére. Szerinte az igazságosság évének kinyilvánítására az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója, valamint az igazságosnak nevezett Mátyás király trónra lépésének az 560. évfordulója teremt alkalmat. Kelemen Hunor ugyanakkor bejelentette: az RMDSZ eddig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására. Emlékeztetett arra, a szövetség 250 ezer aláírás összegyűjtését vállalta, és vállalását teljesíteni is fogja, ugyanis változatlanul feladatának tartja, hogy az őshonos kisebbségek ügyét napirenden tartsa, s előre vigye az Európai Unióban (EU). Hangsúlyozta, ha az EU meg akarja őrizni sokszínűségét, az őshonos kisebbségek védelmében döntést kell hoznia. Valószínűsítette azonban, amennyiben áprilisig sikerül is összegyűjteni az EU tagállamaiból az egymillió támogató aláírást, a kisebbségvédelmi kérdés csak a 2019-es európai parlamenti választások után felálló Európai Bizottságnak kerül az asztalára. Három közösséget szólítanának meg Ezt követően az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozat részleteiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök tájékoztatott. Kiemelte, ez nemcsak a centenárium éve lesz, hanem az erdélyi magyaroké is. Meglátása szerint el kell mondanunk, mit tettünk hozzá ahhoz, amit ma Romániának neveznek. Hozzátette: amivel ma Románia büszkélkedik, annak jelentős részét az erdélyi magyaroknak köszönheti. Megtudhattuk, hogy az RMDSZ jövőre sokrétű, átfogó programcsomagot tervez, amellyel három különböző közönséget kíván megszólítani: a magyar közösséget, a román közvéleményt és a nemzetközi döntéshozókat. Az elmúlt 100 év történelmét, képzőművészeti alkotásait fogják bemutatni, arcképcsarnokot, a magyar kultúra napján meghirdetett drámapályázat által új értékek létrehozását, dokumentumfilmeket, előadás-sorozatot, konferenciákat terveznek, valamint egy, az erdélyi társadalom intézményei katasztereinek összeállítását és interneten való közzétételét. Emellett a klasszikus politikai kampánykommunikáció eszközeivel lebonyolított, féléves időtartammal véghezvitt magyarságkampányt ütemeztek be a román nyilvánosság felé. Feladatként fogalmazta meg továbbá azt is, hogy az RMDSZ-nek nemzetközi szinten fel kell hívnia a figyelmet a megoldásra váró kisebbségi kérdésekre és a folyamatos jogtiprásokra, másrészt ellensúlyoznia kell az utóbbi hónapokban felerősödő, a magyar közösséget lejárató és az RMDSZ-t hiteltelenítő nemzetközi kampányt. A Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezésről szólva Porcsalmi Bálint elmondta: a mostanáig összegyűjtött 231 ezer aláírás nem a végső siker, hanem egy jó részeredmény. „Ott, ahol komolyan vették a kihívást, ez a számokban is megmutatkozik. Háromszék, Szilágy, Bihar és Gyergyó is elvégezte a rájuk bízott feladatot, összegyűjtötte a számukra kiszabott aláírásgyűjtés-számot. Fehér, Kolozs, Udvarhely, Beszterce-Naszód, Maros is közel áll a folyamat végéhez. De a nagy városokban rá kell erre erősíteni, erőforrásainkat arra kell fordítani, hogy a városi szervezeteink munkáit segítsük. Ne dőljünk hátra, sok munka van még hátra” – hangzott el. Az elmúlt három hónap kampányának tanulságait levonva, az ügyvezető elnök úgy fogalmazott: ez az időszak nemcsak az aláírásgyűjtésről szólt, hanem azt is megmutatta, hogy milyen helyzetben van a szervezet. Porcsalmi szerint sok esetben nem vették komolyan az ügyet, mivel éppenséggel nem választásról van szó. „Nehéz időszak előtt állunk, és ahhoz, hogy a jövő évben is megbirkózzunk az akadályokkal, erős szervezetre van szükségünk. Az aláírásgyűjtés megerősítette a szervezeteinket, de felszínre hozott olyan problémákat, amelyeken javítanunk kell. 2018-ban tehát nem lesz erőnk, energiánk a belső problémákra, a közösségre, az emberekre kell koncentrálnunk” − fogalmazott. Példamutató erdélyi kampány Az ülésen vendégként jelen levő Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) az elnöke köszönetet mondott az RMDSZ-nek az aláírásgyűjtésért. Tájékoztatott arról, hogy az erdélyi aláírásgyűjtési kampány módszereit vitték el a FUEN többi tagszervezetébe, és jelenleg RMDSZ-es szakemberek szervezik a munkát Horvátországtól a Baltikumig, Dél-Tiroltól Dániáig. Hozzátette: az a tény, hogy Erdély adja majd az aláírások negyedrészét, megerősíti az RMDSZ kezdeményező szerepét, ami számára is biztos támaszt jelent a FUEN-ben. „Az RMDSZ az erdélyi kampányt európai kampánnyá terjesztette ki, és ezzel azt üzeni, hogy az erdélyi magyarság erős és elszánt közösség, s európai védelmet kér” – hangsúlyozta a FUEN elnöke. Hozzátette: nem tartunk még a mérlegkészítésnél, de már most elmondható: egyértelművé vált, hogy a kisebbségi ügyekben előre kell menekülni. Vincze Loránt elmondta: a kampány első két és fél hónapjában Európában összesen 360 ezer aláírás gyűlt össze. Úgy vélte, ebben az ütemben a hátralévő négy hónap alatt elérhetik a célként kitűzött 1,1 milliós számot. Reményét fejezte ki, nagy számban lesznek magyarországi aláírások is a kampány végére, és rendkívül fontosnak tartotta, hogy a német állam vezetői támogatásukról biztosították a polgári kezdeményezést. Megjegyezte viszont, hogy az EU-nak olyan tagállamai is vannak, amelyekben a nemzeti kisebbségekhez tartozók a retorziótól tartva nem merik aláírni a kezdeményezést. Negatív példaként Görögországot hozta fel, de Románia ellenkezését is megemlítette. Felhívta a figyelmet, hogy Románia ismét pert indított az Európai Bizottság és a kezdeményezés ellen, a múlt héten pedig azt kérte Brüsszelben: tiltsák be a FUEN regionális tanácskozását, és folyamatosan azt ismételgeti, semmiképpen ne legyen uniós támogatása a kisebbségvédelemnek. Van pénz pályázatra Winkler Gyula a november 15-i szórvány napja kapcsán elmondta: a rendezvényen átbeszélték a szórványközösségek helyzetét, kiemelve, hogy bizonyos szempontból 2018 nagyobb kihívás lesz ezeken a vidékeken, de a küzdelmet folytatni kell. Ugyanakkor az EP-képviselő felhívta a figyelmet, hogy az Európai Parlament elfogadta az EU 2018-as költségvetését, amely minden idők legnagyobb európai uniós költségvetése. Hangsúlyozta, ennek kétharmadát a kohéziós, a regionális fejlesztési és az agrárpolitika számára elkülönített alapok teszik ki, s bár tudjuk, hogy nagy a bürokrácia, de ennek ellenére pályázni kell, mert ha nem, akkor mások használják ki a lehetőségeket. Sógor Csaba felszólalásában elmondta: az elmúlt évek munkája alatt az Európai Parlament Állampolgári, Jogi, Bel- és Igazságügyi szakbizottságában (LIBE) számos jelentésbe sikerült a kisebbségvédelmi fejezeteket is megjeleníteni, ugyanakkor bízik abban, hogy sikeres lesz a Minority SafePack-kezdeményezés. Arról is tájékoztatta a testületet, hogy Románia készül a 2019 első félévében esedékes soros uniós elnökség programjának kialakítására. „Mivel Románia azt állítja, példásan rendezte a kisebbségek helyzetét, ezért azt kértük: az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét is vegyék fel a román uniós elnökség programjai közé” – mondta. Felhívta továbbá a figyelmet, hogy a 2018-as évben a tordai országgyűlés 450. évfordulójára is jó lesz megemlékezni, hiszen ekkor és itt mondták ki a világon először a szabad vallásgyakorlás jogát. Csoma Botond elmondta, a centenárium kapcsán várható nacionalista hangulatot helyi szintű kisebb rendezvényekkel, programokkal igyekeznek majd oldani. „Kolozsváron például a helyi civil szervezetekkel, egyesületekkel együttműködve különböző művészeti és egyéb eszközökkel igyekszünk majd pozitív üzenetek mentén kiragadni a nacionalista mederből 2018-at” – fogalmazott az RMDSZ Kolozs megyei elnöke. Kitért továbbá az RMDSZ-nek a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött megállapodására is, amelyről úgy vélte, az év első felében jól haladtak a dolgok, de aztán kezdődött a hisztéria. „Nem szigetelődtünk el a parlamentben, de nehéz helyzetbe kerültünk, ezért valamilyen új irányt kell szabnunk, és meg kell magyaráznunk a választóknak, miért tartjuk tovább fent a megállapodást” – mutatott rá a képviselő. Ne kelljen lehalkítani hangunkat Markó Béla hozzászólásában annak a véleményének adott hangot, ha egyszer lehetséges, olyan helyzetet kell kialakítanunk a parlamentben, hogy befolyással lehessünk a kormányra és azokra az intézményekre, amelyeknek a velünk kapcsolatos döntéseket kell meghozniuk. Ugyanakkor hangsúlyozta: a magyar politikum, az RMDSZ felelőssége is, hogy a következő időszakban olyan igazságszolgáltatása, igazságügyi jogrendszere legyen Romániának, hogy szabadon lehessen beszélni, s ne kelljen lehalkítanunk a hangunkat. Az RMDSZ volt elnöke arra figyelmeztetett, bár a szövetségnek nincs beleszólása mindenbe, ami ma az ország vezetésében zajlik, az RMDSZ-nek is van felelőssége abban, hogy az elmúlt években olyanná vált az igazságszolgáltatási rendszer, hogy ma újból „suttogni” kell. Lehet, hogy ez többek között a bíróságok, az ügyészségek vétke, de azokat a törvényeket, amelyek alapján működnek, azt mi, politikusok fogadtuk el – mutatott rá Markó, hozzáfűzve: személyes felelősséget is érez e tekintetben. „Ráébredünk arra, ha nincs demokrácia, akkor hiába vívtunk ki jó kisebbségi jogokat, mert amennyiben csorbul a demokrácia, akkor ezeket a jogokat sem fogják alkalmazni” – szögezte le. Ezért szerinte az RMDSZ-nek felelősséget kell vállalnia abban, hogy amit a romániai politikum közösen elrontott, azt a következő időszakban helyrehozzák, és ennek érdekében időnként a szövetségnek a közvéleménnyel is szembe kell mennie – fejtette ki Markó Béla. Az RMDSZ volt elnöke szerint nemcsak Romániát, de egész Európát is óriási gondok szaggatják, és mindezek azt mutatják: ma Európában nagy baj van a népek, a kultúrák együttélésével, valamint a politikusok felelősségével is, akik engednek a populizmus nyomásának, s nem gondolják végig, mi lesz a következménye döntéseiknek. Felelősség és felelőtlenség a parlamentben Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője egyéves tevékenységükről elmondta, az idei első parlamenti ülésszakban számos olyan törvénytervezet született, amellyel sikerült előre vinni a magyar közösség ügyeit, de az év közepén megbélyegezte ezt az országban eluralkodott nacionalista hangulat, amelyből azóta sem lehet teljes mértékben kilépni. „Sokszor túlságosan is nagy felelősséggel közelítünk meg helyzeteket, hiszen erre kötelez az a környezet, amelyben a kormánykoalíció naponta felelőtlen döntéseket hoz. Az RMDSZ álláspontja sok esetben különbözik a kormánypártokétól, hiszen más tapasztalatokkal érkeztünk a parlamentbe, mások a prioritásaink, s másként látjuk közösségeink és önkormányzataink jólétének biztosítását. Azonban el kell mondanunk azt, hogy hosszú távon elvesznek a jó ügyek, ha olyan személyek képviselik azokat, akiknek integritásuk megkérdőjelezhető. Ennek vagyunk tanúi most is, hiszen a román politikai pártok képviselői sebezhetőek, és nem tudják hitelesen képviselni a jó célú közösségi ügyeket. Ez a folyamat megrendíti a demokrácia alapjait, és ha a demokrácia nem működik, akkor semmi sem működik, a politika sem. Az RMDSZ új alsóházi frakciója felelősségteljesen áll hozzá közösségi ügyeinkhez, és ennek tudatában cselekszik az elkövetkezendőkben is” – fejtette ki. Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora a centenáriumi munkatervvel kapcsolatban kiegészítést fogalmazott meg. Mint mondta, 2018-nak bátor lépésekről kell szólnia mind a törvényhozásban, mind pedig a mindennapokban. Amikor kulturális és területi autonómiáról, vagy akár az alkotmány módosításáról beszélünk, felvetődik a kérdés, eléggé bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy közvitát indítsunk vagy éppen parlamenti munkafolyamatot kezdjünk el ezekről a kérdésekről – tette fel a kérdést a politikus. Az elmúlt időszakban folyamatosan változtak az ifjúság igényei, de egy dolog stabil maradt: a MIÉRT megalakulása, amelynek működése az RMDSZ javára szolgált, és segíteni fogja a jövőben is – fogalmazott Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke, akit ifjúságért felelős ügyvezető alelnöknek választottak meg. Kezdeményezésükre az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, a YEPP elfogadta a Minority SafePack támogatásáról szóló határozatot. Állást foglaltak a magyargyűlölet ellen, és egy teljes programtervezettel készülnek a jövő évi centenáriumra – mondta. Kiszámíthatatlan pénzügyi intézkedések A hozzászólások során Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a kormány pénzügyi politikájáról beszélt. Úgy vélte, az adótörvénykönyv módosításáról szóló javaslatcsomagot nem készítette elő kellőképpen a szaktárca, ezért intézkedéseinek következményei nem elég kiszámíthatók. Ugyanakkor ezt tetézi az is, hogy az illetékesek rosszul kommunikáltak a módosítások várt hatásairól. „A sebtében kidolgozott rendelkezésekről csak remélni tudjuk, hogy következményei pozitívak lesznek” – szögezte le. A felszólalók közül többen szóvá tették, hogy milyen anyagi veszteséget jelent az önkormányzatok számára a 16 százalékos jövedelemadó hat százalékkal való csökkentése. Ugyanakkor felvetették, hogy a közigazgatási és közpénzügyi törvény folyamatos módosítása bizonytalanságot okoz, ami megnehezíti az önkormányzatok működését. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 19.Üzenet Johannisnak „a kisebbségektől”Egészen meglepő és szokatlan, hogy Klaus Johannis államfő vette a fáradságot, és a nemzeti kisebbségek napja alkalmával tegnap üzenetet küldött a Romániában élő, a többségi nemzettől eltérő etnikumú közösségeknek. Mindez nem semmi a részéről, hiszen az amúgy szász gyökerekkel rendelkező államfőnek egyáltalán nem szokása ilyen típusú „üdvözleteket” megfogalmazni: öt ujjunk is sok lenne ahhoz, ha netalán össze akarnánk számolni, milyen gyakorisággal méltatta a hazai nemzetiségeket arra – különösen bennünket, magyarokat, Erdély/Románia legnagyobb számú nemzeti közösségét–, hogy szóljon egy jó szót hozzájuk. Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetjük, közel három éves elnöki mandátuma alatt Klaus Johannis szinte egyetlen tartalmas, pozitív és őszinte üzenetet sem fogalmazott meg a magyar emberek irányába – legalábbis én nem emlékszem rá –, még nemzeti ünnepeink, például március 15-e kapcsán sem adta a legkisebb jelét sem annak, hogy egy lépéssel is közeledne felénk. Jaj, igen, egyszer vette a fáradságot, s kisebb körutat tett Székelyföldön, de azt is többnyire politikai fogásként, a közeledő államelnök-választás perspektívájában, nagy valószínűséggel a szavazatszerzés reményében tette. Mintha szándékosan inkább a távolságtartást választotta volna, nehogy a többség véletlenül is számon kérje tőle, úgyszintén kisebbségitől, hogy túl kedves, előzékeny és engedékeny hasonszőrű társaival, s ezt politikai karrierje aztán megsínyledje. Ezért mostani üzenete is inkább formálisnak és protokollárisnak, mintsem őszintének érzékelhető: az államfő csupán egy kötelező feladatának tett eleget: ha már jogszabályt fogadtak el a Romániában élő nemzeti közösségek december 18-án tartandó ünnepnapjáról – amellyel tulajdonképpen az RMDSZ-nek a március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánító törvénykezdeményezését torpedózták meg, s így próbáltak kitérni annak felvállalása elől –, akkor tennie is kell valamit „a modellértékű” román nemzetiségpolitika látszatának fenntartása érdekében. Johannis most is hozta a szokásos formáját: mint mindig ezúttal is tömör volt és velős. A nagy általánosságokon túl azonban igazából semmi olyat nem mondott, amit mi már milliószor ne hallottunk volna. Immár sokadszorra kifejezte elismerését a nemzeti kisebbségek iránt, hangsúlyozta az emberi jogok, a másság tiszteletben tartásának fontosságát és arra biztatott, őrizzük és adjuk tovább kultúránkat. Viszont az is egyértelműen lejött a szövegből és a „sorok mögül”, mindemellett ne tévesszük szem elől, hogy elsősorban román állampolgárok vagyunk, a román társadalom szerves részét képezzük. És mert a nemzeti kisebbségek jelentősen hozzájárultak a modern Románia fejlődéséhez, ezért az államfő azt is leszögezte: nem lenne természetes a nemzeti kisebbségek nélkül ünnepelni a román állam száz éves születésnapját. Sokkal jobban örültem volna annak, ha Klaus Johannis ezen a napon inkább konkrét javaslatokkal áll elő, amelyek rólunk és nekünk szólnak, és ténylegesen lehetőséget teremtenek a román társadalmon belüli önmegvalósulásunknak, múltunk, hagyományaink és kultúránk szabad ápolásához, őrzéséhez, jövőnk szülőföldön való megalapozásának. És amelyek nyomán a romániai magyarság komfortérzete valóban javul, a többségi nemzet számára a szavakon és a leírt malaszton túl is, a gyakorlatban és a közgondolkodásban is elfogadottabbakká s egyenrangúakká válhatnak a Romániában államalkotó tényezőként élő őshonos, nem román nemzeti közösségek. Talán az államfőnek nem ártana időnként kicsit „átugrania” a szomszédba – ahova államelnökké választása óta egyszer sem tette a tiszteletét –, és ellesnie a pozitív példákat. A nemzetiségekért díjak tegnapi budapesti átadásán a magyar kormány képviselőinek beszédéből, többek között kiderült: nemzetiségeik (nem kisebbségeik!) identitása folyamatosan erősödik, számuk nő, intézményhálózatuk bővül, akárcsak az állami támogatások összege. A magyar Országgyűlés pedig néhány napja arról döntött, hogy 10-ről 15 százalékra emeli az iskolákban a nemzetiségi nyelvpótlék összegét, amely mintegy 15 ezer diák nevelését szolgálja... Valami hasonló nekünk és a mi gyermekeiknek is jól fogna, nem? Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
